IV. fejezet
A terepverseny

Szeptember 27-én hagyomány szerint, minden évben megrendezésre kerül az év utolsó versenye, a Ullapool's Wave Terepverseny. Bernice McKay, aki bátorságát most se tudta letagadni; benevezett Juventussal a versenyre. Mondjuk még senki se látta hogyan ugrik Juventus, de a gyakrolások során kiderült, hogy nem túl bizonytalan ezen a téren.
Elékezett a nagy nap. Ötven lovas és ötven ló. Bernice és Juventus a huszonkettedik számot kapták. Nagyon jól vitték át a pályát majdnem. Az utolsó akadálynál a lány rosszul lovagolta rá a lovát az akadályra. Juventus akkor akart megállni, amikor elugrott. Beleestek az akadályba. Bernice ívben zakózott. Később a kórházban ébredt föl, ahol édesanyja, Lillian és Kate várakoztak az ágy mellett.
- Ó, Bernice! - csöpögött Eva, az édesanyja. - Örülök, hogy nincs nagyobb bajod!
- Én is... - motyogta a lány, és két barátnőjéhez fordult. - Mi történt Juventussal? És velem mi van? - kérdezte aggódva lovára gondolva.
- Csak egy kicsit lehorcsolódott a hasa, szerencsére a hasvédős heveder volt rajta, ez azon a részen felfogta az esést. Te pedig egy kis agyrázkódást kaptál, pedig nem volt kicsit bukás. Illetve zuhanás - mosolyogtak halványan a lányok, és belépett az orvos, hogy el tudja mondani a jelentését Berniceről, aki kicsit kómásan méregette az Dr. Colleyt.
- Nos, Bernice, hogy érzed magad? - kérdezte kedvesen.
- Hát, kicsit fáradtnak - mondta a lány.
- Rendben, két hetes a gyógyulásod. Testnevelés óráról felmentést kapsz ezen a két héten, de kedden menned kell már iskolába! Ugyanígy a lovaglástól is el kell tekintened! - mondta.
- Ne! Lovagolni szeretnék! - mondta ijedten Bernice.
- Nem, nem lovagolhatsz... De elmehetsz persze a lovardába! - válaszolt Dr. Colley. Bernice pedig szomorúan visszahanyatlott az ágyra.
Másnap reggel hazament. Két napot tudott csak ágyikóban tölteni, aztán pedig mennie kellett. Le merte volna fogadni, hogy Mercy gúnyt fog abból űzni, hogy nem tud normálisan lovagolni. Vagy Juventust pécézi ki. Szerencséje volt. Mercy belázasodott, így volt egy nyugodt napja és amúgyis kiment a lovardába meglátogatni a kicsi Juventust. Amikor édesanyja vitte, neki látott a mondókájának.
- Mama... Tudod, hogy hónap elején ígérgetted Juventust nekem...
- Igen, tudom kicsim. Lehet, hogy beszélek Mr. Bahmennel, ha ott lesz! - válaszolta Eva.
- Oké! - és megérkezetek. Eva elkísérte a lányát az istállóig, amiben Juventus állt. Megakadt a szeme a szürke kancán. Starlight jó formában volt, jó húsban. Nagyon megtetszett neki a nyugodt ló. Közben megsimogatta Juventust, amikor Bernice bement a lóhoz. Evát is megkedvelte a sárga herélt. Összeállt a fejében a terv. Jó, hogy ilyen jól keres. Havonta 20.000 Ł! Jobbat nem is találhatott volna. Nem messze tőlük volt egy eladó istálló. 15.000 Ł volt. Nem sok a 20.000-hez képest, de még lóra így is kell pénz. Tudta, hogy Starlight többet ér Juventusnál, de nem baj. Még aznap megvásárolta az istállót és másnap pedig elkezdték a felújítást. Bernice mindennap elhaladt az épület mellett. Kiváncsi volt ki vette meg. A felújítás napról napra gyorsult és lassan beköltözhettek a lovak is.
- Mama, ki vette meg azt az istállót a tenger mellett? - érdeklődőtt a lány.
- Hát, kicsim,tudod... Én - mondta Eva.
- Tényleg?! És hogy lesz így pénz a lóra? - kérdezte Bernice ámuldozva.
- Simán! A főnököm ad egy kis pénzt, a szorgalmam miatt! - mosolygott lányára, aki ledöbbenten nézett. A vacsora témája is ez volt.